Ne vessz el az El Caminon

Ha úgy gondolod, hogy az El Camino-n való barangolás könnyű menet , csalódni fogsz. Rengeteg vízhólyag, rossz idő eső, mely áprilisban jellemző, 10 fok nappal 0 fok éjjel, fűtetlen zarándok szállások, sár és sár minden lépésen. 

Étkezés és alvás

Mivel minden gramm plusz súly nehezíti az előrehaladást, lévén, hogy a málhádat te cipeled magaddal, így az étel és ital sem lehet feleslegesen a hátizsákodban. Akkor eszel, amikor tudsz. Azaz reggel és este a megérkezést követően, amikor már fáradtan és sajgó végtagokkal, fájó háttal kell nekilátnod éttermet, kisboltot, vagy egy sarki hot-dog-ost keresned, márha van bármi hasonló az adott településen, ami nem ritkán alig néhány házacskából áll. Az ember ilyenkor bármit megeszik, de leginkább az elégetett 5000-6000 cal pótlása lehet a cél. 

Egy barátomtól kaptam a következő leírást, amit egy már hazatért honfitársunk írt!

Nagyon szép írás, ajánlom!

"Sziasztok!

Nem tudom pontosan megmondani, hogy miért írom nektek ezeket, talán azért is, mert kíváncsi vagyok, hogy nektek mi lesz ezekről majd a véleményetek.

Ti meg kezdtek vele amit jónak láttok, vagy nem kezdtek vele semmit, akár el sem olvassátok. De nem tudom nem tenni. Úgy érzem muszáj. Lehet, hogy ez furcsa. Ez pont az az érzés, amit a caminoimon tanultam, hogy tedd meg amit úgy érzed meg kell tenni. ITT és MOST tedd meg. Aztán majd később kiderül miért kellett. Néha sokkal később, volt, ami hónapok múlva derült ki számomra. Szóval én írok számotokra gondolatokat, ahogy jönnek. Ezek többsége nem az enyém, tehát én is az úton kaptam tanításként vagy más megérzések konklúziói, csak annyira az enyémek, de később itthon más caminosokkal beszélve vagy mostanában már egy csomó blog is van, ott olvasva a legtöbb visszaköszön így vagy úgy. De ezek is olyan, mint a többi caminos és élet-dolog, hogy van akinek bejön, van akinek más dolog jön be. pl van aki szereti a túrabotot, van aki nem, sőt van aki tiltakozik ellene, pedig jó lenne neki, és csak a véletlenen múlik, hogy megtapasztalja és belátja, hogy kár volt ellenkezni és nem megvizsgálni, hogy miért hozza elé az élet. És persze van biztosan egy csomó, amit már ti is megtapasztaltatok máshol.

Engedd el a munkát! Ne olvass maileket, ne telefonálj, ne írj sms-eket, ne is gondolj rá! A camino olyan, mint egy élő szövet, a munka - ebben az esetben - olyan, mint a sósav. Minden munkával töltött perc olyan, mintha egy-egy csepp sósav cseppenne a testre. Nagy károkat okoz, mert kiégeti azokat a camino-perceket. Visszarántanak a mindennapi életbe. És ahogy a sósav okozta égési sebek a gyógyulás alatt is fájnak és nem csak abban a pillanatban, ezek a kiégett percek is sokáig elkísérnek még azután is, miután pl letetted a telefont.

Közhelynek tűnik, de minden perc számít. Lehet, hogy éppen telefonálsz, és elmész valami vagy valaki mellett, aki-ami fontos lenne. Az életben csak képletesen, de itt szó szerint elmész mellette. pl a hétköznapokban túl divatos, hogy másokkal hosszasan chatelnek, mikor ott van mellettük egy másik ember az asztalnál. Az itt és most megéléséből kiveszett az itt. Mindent mindenki csak most akar, de emiatt az itt-ben lévő fontos dolgokat elmulasztják. A minden perc számít-ot, a lelki értelemben vett jelenléten is értem, ha csak fizikailag vagy ott, de nem válsz peregrino-vá, akkor túra marad az út.

A caminon is jelen van az itt-és-most tanítása. Ha szomjas vagy akkor és ott igyál, ha fáradt vagy ülj le ott ahol vagy akár az út szélére és pihenj. Ne akkor, amikor az éppen melletted menő ember pihen, eszik, iszik, hanem amikor neked cseng a belső csengő, hogy itt és most. pl nekem sok vízhólyagtól menekült meg a lábam, amikor már beláttam, hogy nem a "majd a következő faluban a kávézóban pihenek" kényelmi beidegződést kell követnem, hanem ahol éppen azt éreztem, hogy meg kell állnom 5-10 percet, levenni a bakancsot, zoknit, megmasszírozni a lábam és csak pihenni. Ezek az 5-10 percek a nap végén órákkal korábbi érkezéseket és nem utolsó sorban végig sokkal kellemesebb gyaloglást eredményeztek. Az én lábam ilyen, nekem erre kellett rájönnöm. De persze van aki, nem tud elvonatkoztatni attól, hogy a mindennapokban nem ülünk le az út szélére, mert az égő, persze itt nem, de mégis a beidegződés erősebb, azok nem állnak meg és vállalják, hogy jobban és többet fáj a lábuk, de cserébe hűek maradtak az elveikhez. Szerintem az elvek is csak beidegződések és adott esetben felül kell vizsgálni, hogy újra kiálljunk mellettük, vagy elvessük őket.

Az, hogy mennyi és milyen hatása lesz a caminonak, szóval, hogy milyen hatással lesz az adott emberre, az attól függ, hogy ki mennyire tud megnyílni. Ez jobbára utána derül ki, mert ott azért többé-kevésbé mindenki átszellemül. De láttunk már sok-sok turigrínót, akik kirándultak és buliztak egy jót, sok-sok jópofa, vagy fura emberrel találkoztak, érdekes történeteket hallottak, de a csodák világa nem nyílt meg előttük. Ez sem baj, mert általában ők ezt nem tudják, csak az, aki látta a csodákat, akivel megtörténtek, aki kibontotta a mindennap adandó kis camino-ajádékokat. Olyannal még nem találkoztam és nem is hallottam, hogy más találkozott volna, aki úgy jött haza, hogy hát kár volt elmenni. Szóval mindenkire hat, valahogy. De olyat láttam, aki végig zárt volt, nem adta át magát az útnak és folyton valamilyen nehézségbe került emiatt, mert az út próbálta terelni, de ő ellenállt. Ugyanazt az utat jártuk végig fizikálisan és mégis egészen más dolgokat vittünk haza belül. Ez mind rajtunk múlik.

Most írok valamit, ami adott esetben, van akinek bántó is lehet, de csak jel-értelmezés. Ha túl könnyűnek érzed az egészet, túl vidám vagy túl felszabadult vagy, mondhatni úgy érzed minden nagyon komfortos, főleg szellemileg és legfőképpen lelkileg, hogy minden teljesen egyértelmű, nincs semmi meglepő, pont azt kapod amire számítottál, na akkor kell megállni egy pillanatra és elgondolkozni, hogy mennyire is nyitottam ki magam? Mert ha minden úgy alakul, ahogy vártad és minden olyan, mint amire számítottál, akkor semmi pluszt nem fogadtál be az útból. Mert az út sokkal több, mint amit bárki el tud képzelni, sokkal megrendítőbb az őszintesége miatt, sokkal gyorsabb és töményebb, mint felfogható lenne az egész. Szóval , ha valakinek van olyan is, hogy nehéz lelkileg, szellemileg, testileg, akkor jó úton jár.

Több analógiát is hallottam az úttal kapcsolatban, ezek is olyan vezérszálak, amik segítenek ráhangolódni, ha nagyon sűrű életből lépsz az útra. pl hogy az út első harmada a fizikai sík a középső a szellemi és a vége a lelki sík. Szerintem inkább az elején a fizikai feladatok és kérdések útján tanulunk leginkább, a második szakaszban hangsúlyosabb a szellemi úton érkező tanítás és a végén nyomatékosabb a lelki oldal, de igazából mindig mindhárom jelen van. A másik, hogy a camino olyan, mint az élet kicsiben. Az egyes életszakaszokat, fejlődési szakaszokat, életfeladatokat, életnehézségeket ugyanúgy megkapjuk és átéljük, mint az életben. Ez is igaz, többen éltük meg így, részekben vagy egészben.

Az út nehéz, ahogy az élet is. És van benne könnyű és nehéz rész is, van benne sírás, elmélyülés, mérgelődés, nevetés, társakkal és magányosan rész. Az, aki mindig panaszkodik, minden nehéz neki, semminek nem tud örülni igazán és egy állandó görcsösség érezhető rajta, az csak elszenvedi az életet, mert semmi ereje, hogy felvállalja a sorsát, mert annyi benne a félelem, hogy minden erejét a fejlődés elleni küzdelemre fordítja. Hát nekik a camino is tényleg nehéz és CSAK nehéz. Itt is a zárkózottságuk miatt, a csökönyös kontroll-mánia miatt nem fognak fejlődni csak alig-alig. A másik véglet, aki soha semmit nem vesz komolyan,miden csak buli, aki minden reggel beveszi a jó adag leszarom tablettáját és csak vigyorog a világra, hozzáteszem ez is a félelmek miatt van, csak a reakció más. Őt sem érintik meg az út feladatai, mert ők lesznek azok, akik a legkisebb kihívásra pl nehéz a zsák, fáj a lába a menéstől, túl meleg van, nem találom a jeleket, nem elég konfortos a szállás, nem önvizsgálatot tart, hogy mit üzen ezzel az út, hanem a jól bevált kényelmi menekülőútvonalakat fogja alkalmazni itt is, mint pl buszozni fog, csomagtaxit vesz igénybe, kérdezés helyett a kütyük, a mélyebb önmegismerés ellen a mindenhol-iszunk-egyet módszerrel buli-túrává alakítja az utat.Persze mindig mindenre magvan a válasz, ami módszer az önigazolásra. Ezek a végletek, de ezek a reakciók mindenkiben benne vannak kisebb-nagyobb mértékben, több vagy kevesebb önigazolás mindenkinél van. Azok is jelek, hogy valamit éppen elmismásolunk amit tanít az út. Nem baj, sőt, csak vegyük észre, mert abból tanulunk.

Itt az agyalással nem sokra lehet menni. Nem az agy az, ami az antenna, hanem a szív. Nem rájössz a válaszokra, hanem megéled, megérzed, esetleg más szájából hallod. Érdekes, mert az tűnik a legkönnyebb esetnek, amikor beszélgetsz valakivel és pont a te fel sem tett belső kérdésedre adja meg a választ. Azt gondolnánk, hogy na akkor meg is van! De az emberek ezeket hallják meg a legkevésbé, mert folyton agyalnak. Ürítsd ki az elméd, engedd, hogy a szíved újra töltse azt az igazságaiddal.

Higgy az útban! Merj ráhagyatkozni! Mint a gyerek a felnőttre, a vak a segítőkre. Tudja mire, mikor van szükséged. De tényleg! Nagyon régóta létezik az út, már akkor is létezett, amikor nem voltak kényelmet szolgáló felszerelések, a tájékozódást segítő kütyük és mégis eljutottak az emberek a katedrálishoz. Merd átadni magad és megtapasztalhatod, hogy mindig vigyáznak rád! Ez kicsit olyan, mintha te gyerekként áthívod a barátaidat és hirtelen nagy eső lesz és anyukád azt mondja, nem hiszem, hogy el jönnek ilyen időben, zárjuk is be az ajtót. De te hiszel és nem engeded bezárni. Melyik esetben tudnak benyitni a barátok? Nem lehetsz te sem biztos, de a hited segít, hogy nyitva legyen az ajtó, amin belépnek. Az út is ilyen, ha nyitott a szíved, akkor be tudnak lépni a segítők, ha nyitott az elméd, akkor meglátod a csodákat. Ha folyton tele van tömve a saját teóriáiddal és félelmeiddel esélyed sem lesz, még ha maga a Mikulás állna előtted, sem látnád meg.

Ismerd fel miért hívott az út. Remélhetőleg volt elhívás és nem az akaratod vitt rá hogy menj. Akkor fogsz belépni a belső útra, a válaszok világába, ha ezt az elhívást meghallod. Nekem volt ilyen utam is , amikor már azért kezdtem szervezni, mert nem tudtam nem tenni, és mindent az útra tettem fel és volt olyan is, amikor több napba tellett, míg "befogadott" az út, mert én akartam menni, nem volt hívás. A hívás az már egy lelkiállapot. Olyan, mint az előre váltott belépő, odaérsz és kezdheted, ellenkező esetben hosszú , szenvedős sorbaállás és várakozás után kezdheted amiért mész valahova. És ha még a sorbaállást is panaszkodásra használja valaki, akkor tényleg elpazarolt idő.

Hagyatkozz az útra, majd megmutatja, min kell gondolkoznod, mivel kell foglalkoznod, és ezt ezer féle képpen jelölheti. Ne korlátozd a tanulási-felfedezési lehetőségeidet azzal, hogy én-majd-tudom, agyból-megoldom módon nem veszed észre a jeleket. Mint ha azzal a gondolattal indulnál el, hogy a sárga nyilak mindig a földre lesznek festve. Akkor nem vennéd észre, ha egy oszlopon, vagy a házfalon van és nem jó irányba haladnál. Itt is lehet agyalni önszorgalomból egy csomó mindenen, pedig az út felhozza, hogy miken és milyen sorrendben kell elmélkedni, vagyis inkább átengedni magadon a felmerülő érzéseket, amikből lecsapódnak a válaszok. Olyan, mint amikor elmegy valaki a dokihoz fejfájással és ő felírja, hogy milyen gyógyszert mikor milyen adagban kell szedni, hogy rendben legyen a vérnyomása, mert az az ok, amivel foglalkozni kell. A legtöbben nem kezdünk el agyalni, hogy tényleg ez a gyógyszer kell, vagy nem túl kicsi a dózis, biztos, hogy a vérnyomásommal van baj stb? Aki nem hisz az orvoslásban, az nem is megy oda, de ha már ott van, akkor higgyen, hogy a javát szolgálja. Itt is ez a helyzet. A mindennapi rutinban, kényszeresen egyen-szabályozott életünkben elveszíthetjük a finomhangoltságunkat a belső iránytűnk jelzéseit illetően. Itt vissza lehet találni, vagy adott esetben fel kell fedezni, hogy van. A csökönyösséget egy darabig tolerálja az út, de aztán elkezd terelgetni és kisebb, majd nagyobb kényelmetlenségeket ad. De azok is a javadat szolgálják. Tehát ha valami olyat tapasztalsz, ami nem esik jól, akkor vedd figyelmeztetésnek, hogy valami nem jó irányba halad, vagy eddig nem jól csináltad az életben és most az "átirányítás"fájdalmas. Ez olyan, mint egy nagy őszinte társasjáték. A szabály az, hogy amennyit beleteszel magadból , legalább annyit kapsz vissza magadról. Ez a beleadás nem minden esetben kényelmes, vagy kellemes, de mindig megéri végül.

Tükör effektus. Mindenki tükör az életünkben és az úton is akikkel találkozunk! Csak azt veheted észre másokban, ami benned is benned van. Attól függetlenül, hogy ezt jónak vagy rossznak ítéled. Ez alapigazság, csak néha nagyon nehéz megfelelően "párosítani" a két képet. Csak azt láthatom szépnek, amit magamban szépnek látok, vagy szépnek szeretnék látni. Csak az zavar másokban, amit magamban sem tudok elfogadni. Ez tudom, hogy néha elsőre nem egyértelmű, de akkor kell igazán foglalkozni a kérdéssel magamban, mert ha nem látom meg elsőre magamban, akkor mélyebben van eltemetve és már rárakódtak abból fakadó újabb problémák . El se hinné az ember, hogy mennyi mindennel ámítjuk magunkat! És még egy jel, minél inkább elveszettnek érzed magad a megoldást illetően, annál jobban ellazultál, minél inkább úgy érzed, hogy irányítod és kézben tartod a megoldás felderítését, annál jobban ámítod magad! Ezek nem logikai játékok, amiket ki lehet agyalni. Itt ha tényleg megoldásokat szeretnél, valódi, igaz, nem önámító, vágyaiból és elvárásokból fakadó válaszokat, akkor ki kell lépni a jól megszokott rutinból. Ha valaki a hétköznapokban jobbára az esze és a gondolkozása megoldásait használja, annál inkább.

Ha már észre tudod venni a jeleket, hogy valamit meg kéne tenni, vagy nem megtenni, de nem fűlik hozzá a fogad, akkor nehogy lebeszéld magad! Nehogy meggyőzd magad, hogy ez nem is az aminek látszik hanem... Akkor legyél hálás, hogy már üzen neked az út és közös nyelvet beszéltek, mert meghallottad, észrevetted. Az olyan esetekben, amikor nem akarunk valamit megtenni, pedig érezzük, hogy az az igaz út, akkor valamilyen félelem állja utunkat. Nagyon sarkosan fogalmazva,a félelem az egyetlen ,amitől félni kell! Vagyis az egyetlen, amit életünk során el kellene kerülni, mert elnyomja a megérzéseket, és hamis érzéseket tesz a helyébe, amiket jobban hallunk. Korlátoz minket a haladásban és a fejlődésben. És ha nem ismerjük fel, akkor akár életünk végéig kipányvázott láncos kutyák lehetünk abban az életszeletünkben, amiben a félelem van. És igazából nem csak abban, mert mindenre kihat.

A kapott feladatokról. Minden nehézség kivétel nélkül valamit tanítani akar neked magadról. Lehet, hogy azt, hogy nem a sajátod az, amivel kapcsolatban állsz, és el kellene engedned, pl nem a te ritmusod vagy éppen hogy foglalkoznod kell vele, hogy nagyobb tere legyen az életedben, pl a felmerülő hirtelen döntésekre elodázó vagy nemleges válaszok azt mutatják, hogy kevés a spontán cselekvés a ráhagyatkozás az életedben. A lényeg, hogy folyamatosan kapunk feladatokat az úton. Szellemi, lelki, fizikai feladatokat. Van, hogy közvetlen mi értünk vannak a válaszaink, van, hogy másokért vannak a reakcióink, de abból is magunkat minősítjük, abból is tanulunk magunkról.

Magadért járd az utat! A saját válaszaidat keresd! De ahhoz tudnod kell a MEGFELELŐ kérdést! Az elvárásaink korlátoznak és félrevezetnek, elfedik az igazságot. A valóságot keresd, az abszolút igazságot, ne elégedj meg csak a szubjektív igazságoddal. Ne a szavak szintjére korlátozd a kérdésfeltevéseket és a válaszok lehetőségét.

Keresd a belső békédet, keresd a belső csendedet. Abból indulj el. Mint a főzésnél is tiszta edényben kezdünk dolgozni.

Egy fél alma és egy másik fél alma az egész alma, vagy egy egész alma és egy másik egész alma az egy -egész alma? J

Ha ezeket elolvastátok nagyon köszönöm!

Ha lesz kedvetek erről mesélni, beszélgetni itthon, nagyon hálásan köszönöm!

Ha felesleges okoskodásnak éltétek meg, ne haragudjatok, és az ilyen irányú őszinte visszajelzést is hálásan megköszönöm, mert az nekem tanítás! Csak a jószándék vezérelt!

Ha bármiben hasznotokra lenne, akár csak egy apróságban, nagyon boldog lennék.

Buen camino!"